Empátia
Elfogadó, biztonságos tér minden találkozásban.
Holisztikus tér testi-lelki egyensúlyhoz
– a lélek tere –
Nyugodt, elfogadó közeg, ahol meg lehet állni, levegőt venni, és figyelmet adni annak, ami belül történik.
Diplomás ápolóként, egyetemi okleveles ápolóként, humanisztikus asztrológusként, projektív terapeutaként és fülakupunktúrás addiktológusként kísérem azokat, akik szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz.
A Lég.Tér egy csendesebb, figyelmesebb közeg: testi és lelki egyensúly támogatására, elakadások feltárására és belső erőforrások megtalálására.
Elfogadó, biztonságos tér minden találkozásban.
Test, lélek és tudat együttes figyelme.
Kíséret a változás útján, lépésről lépésre.
Bemutatkozás
Egészségügyi pályám során sokféle emberi történettel, testi panasszal és lelki teherrel találkoztam. Ez a tapasztalat vezetett azokhoz a kiegészítő és önismereti módszerekhez, amelyek nem csupán a tünetet, hanem az embert is figyelembe veszik.
A Lég.Tér egy olyan hely, ahol le lehet lassítani kicsit. Lehet egy nagy levegőt venni, ránézni arra, ami éppen jelen van, és megtalálni azt a következő lépést, amely könnyebbé, tisztábbá vagy megtartóbbá teszi a folytatást.
Szolgáltatások
A szolgáltatások önállóan is igénybe vehetők. Az első konzultáció abban segít, hogy az aktuális helyzethez illeszkedő, személyre szabott irány körvonalazódjon.
Önismereti térkép, amely segíthet felismerni az erőforrásokat, mintákat és belső tanulási folyamatokat.
RészletekBelső képekkel dolgozó, támogatott önismereti folyamat elakadások és visszatérő minták feltárásához.
RészletekA testi-lelki egyensúly támogatása, stresszcsökkentés és kiegészítő segítség a jobb közérzet felé.
RészletekFolyamat
Megismerjük egymást, feltérképezzük a testi és lelki nehézségeket, az igényeket és a célokat.
Átbeszéljük, hogy melyik módszer hogyan segíthet, és milyen irány lenne a leginkább támogató.
A választott módszerrel, figyelemmel és szakmai támogatással haladunk tovább.
Részletek
Önismereti iránymutatás a születési képlet alapján.
A humanisztikus asztrológia a Lélek, az Utazó belső világát kutatja, feltárja a Szülött erősségeit és azokat a nehézségeket, belső konfliktusokat, amelyeket kihívásként, tanulnivaló feladatként a Szülött magával hozott erre a Földi életre. Így tehát nem jóslásként, hanem önismereti térképként érdemes rá tekinteni.
A konzultációhoz szükséges a pontos születési időpont óra-perc pontossággal, valamint a születési hely. Ha ez nem ismert pontosan, életesemények és kérdések alapján pontosítás lehetséges, de ez több időt vesz igénybe.
Belső képekkel, figurákkal és elakadásokkal dolgozó önismereti folyamat.
A projektív terápia során a kliens ellazított állapotban, saját belső terével dolgozik. A folyamatban közösen keressük meg az adott problémához kapcsolódó belső figurát, majd azt a segítő minőséget is, amely támogatja a változást és a belső rendeződést.
A módszer bármilyen testi-, lelki probléma, belső konfliktus, elakadás esetén alkalmazható, hatékony terápiaként segítheti klienseimet. Példák az eddig feldolgozott eseteimből:
A terápiás ülés hossza változó, legfeljebb 1,5–2 óra a bevezető és lezáró beszélgetéssel együtt. Az ülés során hangfelvétel készülhet, amely kérés esetén a kliens rendelkezésére áll.
Az 5 pontos NADA protokoll alapján végzett kezelés.
A fül, a tenyér és a talp a hagyományos megközelítés szerint mikrorendszerként értelmezhető: a reflexzónákon és akupunktúrás pontokon keresztül a test egészének működését támogató hatás érhető el. A fülakupunktúrás addiktológia eredetileg függőségek kiegészítő támogatására alakult ki. A hagyományos kínai medicina alapja a jin-jang energiák egyensúlyának megteremtése a szervezetben. Mivel ezzel az 5 ponttal (a kínai medicina alapját képező 5 elem stimulálásával) gyakorlatilag a test egészére hatunk, ezért testileg és lelkileg is érezhető a kezelés hatása.
Hagyományos akupunktúrás tűvel
kb. 50 perces kezelés.
Tartós tűvel
7–10 napig maradhat bent, kb. 20 perc.
Mágnessel
7–10 napig maradhat fent, kb. 20 perc.
Magocskával
7–10 napig maradhat fent, napi nyomást igényel.
Árak
Az első konzultációt követően kiválasztott terápiás vagy konzultációs eljárás első alkalmából 5000 Ft kedvezmény jár.
A testi és lelki állapot felmérése, célok és lehetőségek átbeszélése.
Legfeljebb 1,5–2 órás ülés bevezető és lezáró beszélgetéssel.
Időpontfoglalás
Az időpontfoglaló rendszer később külön modulban kerül beépítésre. Addig időpont egyeztethető telefonon vagy e-mailben.
Kapcsolat
A konzultáció helye a honlapon, e-mailben vagy telefonon történt időpontfoglalást követően:
Mórocz Medical rendelője